Magyarország és a Magyarság története:

Magyar – a Kárpát-medencét 895 és 900 között Árpád vezérletével elfoglaló, több etnikai elemet magába olvasztó nép önelnevezése. Ennek kialakulása a népi öntudatra ébredéssel egy időben, feltehetően a Kr. e. 500 körüli időkre tehető. A magyarok néppé válása az Kr. e. I. évezredben, a nyugat-szibériai ugor közösségből történt kiválás után kezdődött. A magyarokat az őshazától a Kárpát-medencéig tett nagyon hosszú térbeli és időbeli vándorlásai során, valamint a honfoglalás óta eltelt időben jelentős antropológiai, genetikai és kulturális hatások érték, ezért a népi lét folytonosságának legfontosabb eleme a nyelv. A magyar nyelv a finnugor nyelvek családjába tartozik. Ennek tudományos bizonyítása a 19. század második felében történt meg, az úgynevezett »ugor-török háború« után. Első írásos nyelvemlékeink közül az egyik legjelentősebb a Tihanyi Alapítólevél 1055-ből, mivel már nemcsak tu­lajdonneveket, hanem közneveket, szószerkezeteket és egy mondattöredéket is tartalmaz. A szellemi élet nyelve még az 1700-as évek végén is a latin és a német volt, ezért nyelvújító mozgalom indult – a felvilágosodás eszméinek jegyében – a szó- és kifejezéskészlet gyarapítására. A 19. század közepére nemcsak kialakul, hanem a mindennapok használatában is gyökeret ver a megújult magyar irodalmi és tudományos nyelv.

VILÁGHÁBORÚK

A Szt. István-korona országainak, vagyis a magyar birodalomnak fő- és alapalkotó része, mellyel az 1848. évi pozsonyi VII. és a kolozsvári I. t.-cikk, valamint az 1868. XLIV. t.-cikk által Erdély törvényhozás és közigazgatás tekintetében teljesen és felbontatlanul egyesítve van.