MŰVÉSZETEK :

művészet: az emberi tevékenységből fakadó esztétikum megjelenítése, ill. e megjelenítés fajtái. Átfogó értelemben minden ~, ami tudatos emberi cselekvéssorozatból fakad – vagyis nem közvetlenül a természet műve –, és nem merül ki egyetlen célszerű funkció betöltésében, azaz nem csupán technikai produktum v. tevékenység. Ma elfogadott nézet, hogy a ~ben nincs értelme tud.-os jellegű haladást keresni: a korábbi műalkotásokat nem érvénytelenítik, nem helyezik hatályon kívül a későbbiek. – A ~tel való foglalatoskodás az őskortól nyomon követhető, ugyanakkor a kifejezés jelentése az egyes korszakokban különböző volt. Antik megfelelőit (tekhné, poiészisz, ars) a mai értelemben vett ~ mellett a mesterségbeli tudás kifejezésére is használták, és a →műalkotás a széles értelemben vett ~ tárgyiasult formájának számított. Platón nyomán az antik ~értelmezés és →művészetelmélet egyik kulcsfogalmává a →mimézis vált. ~ és valóságutánzás, valóságleképezés viszonya napjainkig tartó viták forrása lett. Platónnál jelent meg elsőként a ~ filozófiai kritikája (a társadalmi hasznosság szempontjából). Ellenpontot képeztek az →epikureizmus képviselői és a hedonisták. Arisztotelész ~ről alkotott elképzeléseinek újdonsága elsősorban a →katarziselméletben és a ~ megismerő és ezáltal erkölcsnemesítő szerepének ismertetésében rejlett. A középkorban a fogalom jelentősen bővült: beleértették a tud.-okkal való foglalatosságot is. Az osztályozás új módozatai terjedtek el: a hierarchia csúcsára a teológiai ~ek kerültek, a már az antikvitásban (pl. Senecánál) felbukkanó szabad ~ek elmélete az ún. hét szabad ~ (→artes liberales) elgondolásában kanonizálódott. A reneszánsszal kezdődött a ~i autonómia kialakulása, a ~ ún. szabadságharcának periódusa. Az antik ~i hagyomány ismételt megjelenésének és újraértelmezésének következménye volt a régiek és újak vitája a 17. sz. végén. A →racionalizmus ellenében fellépő →szenzualizmus előtérbe helyezte a szubjektív mozzanatot az alkotás és a befogadás folyamatában. A konvenciókkal szakító, a szabályokat figyelmen kívül hagyó zseni a szenzualizmus révén vált a ~elmélet egyik legfontosabb tárgyává. Az erkölcsjavítás és társadalmi hasznosság sokat vitatott kérdését a brit, ill. a francia felvilágosodás tette ismét központi problémává. A német felvilágosodásban megszületett az →esztétika mint önálló diszciplína, tematikus vizsgálódások középpontjába került az érzéki megismerés és a ~ kapcsolata. A ~ és ált. az esztétikum különállása, autonómiája Kantnál nyerte el végső elméleti igazolását; másrészt a kantiánus és a klasszikus német filozófiában az esztétika területéhez tartozó ítélőerő kulcsszerephez jutott az átfogó filozófiai vizsgálódásokban, rendszerekben és rendszerkísérletekben (ész, értelem, érzékiség, természet, szabadság, ~ egymást átszövő problémái). Hegel állította középpontba a történetiség mozzanatát és a műfajok, ill. ~i ágak elméletét. Szintén tőle eredeztethető a ~ halálának gondolata, amely nem a ~ megszűntét jelentette, hanem státusának, a mindennapi életben elfoglalt helyének megváltozását a modernitásban. A romantika az eszményítő szépségre korlátozott ~értelmezés végét eredményezte: egyenjogúságot szerzett a rút művészi ábrázolása. Azóta a legkülönbözőbb gondolkodói irányzatok formálták a ~ről alkotott elméleti képet: pl. →l’art pour l’art, →életfilozófia, →beleérzés-elmélet, →marxizmus, →pszichoanalízis, →pragmatizmus, →behaviorizmus, →neopozitivizmus, →fenomenológia, →egzisztencializmus, →strukturalizmus, posztstrukturalizmus. Nagy hatású és jellemzően a modern, ill. a kortárs ~re vonatkozik a modernizmus, ill. a →posztmodern ~elmélete. Az előbbi szerint a 19–20. sz. fordulójától a ~ek radikálisan megváltoztak. Eltűntek, ill. háttérbe szorultak a hagyományos művészi formaviszonyok. Így a modern írók a hagyományos elbeszélőtechnikát felváltották a „tudatfolyam” ábrázolásával, a zeneszerzők felfedezték az atonális zenét, a festők az absztrakt festészetet stb.; a közvetítő közeg többé nem az egyetlen valóság megjelenítője: öntörvényűvé vált. Az egyre kevésbé körülhatárolható posztmodern elmélet a ~ értelmezése kapcsán is bejelenti a nagy →narratívák – az átfogó igényű elbeszélések – és minden haladáshit végét. Napjainkban a világ minden táján megfigyelhető a ~értelmezések, a ~ről alkotott elképzelések érintkezése és vegyülése. A korszak, táj és stílus szerinti besoroláson kívül a ~, ill. a ~ek csoportosításának számos változata ismert (pl. populáris ~, elit~, nép~, szép~, szabad ~ek stb.; a közlés eszköze szerint vizuális, szóbeli, megjelenítő és hangzó ~i ágak; vannak alkotó és előadó-~ek; ágazatonkénti bontásban pedig képző-, ipar-, film~; stb.).

Irod. K. E. Gilbert–H. Kuhn: Az esztétika története (1954; m. 1966); E. Wind: Művészet és anarchia (1985; m. 1990); W. Tatarkiewicz: Az esztétika alapfogalmai (1980; m. 2000).

Művészet
az emberi szellem legszebb és legérdekesebb terméke. Az esztétikai tudomány pontos meghatározása szerint a művészi alkotás egy belső fantázia-képnek érzéki formában való kifejezése. Ez a meghatározás elkülöníti a művészetet más természetű kifejezéstől, pl. a logikai kifejezéstől, amelynek eredményei a matematikai igazságok. A művészet meghatározásából következik, hogy a közhasználatban kissé tévesen forog ez a szó, hogy művészet. Egyrészt, mert többnyire csak a képzőművészetnek, a festészetnek és szobrászatnak alkotásait értik alatta, másrészt pedig, mert sok érdemtelen emberi tevékenységre is rámondják, hogy művészet. A művészet gyűjtőfogalma alá a képzőművészeteken kívül odatartozik a zene is, a költői irodalom, a színpadi művészet és a táncművészet. A művészet alkotásait két csoportra szokták osztani : vannak térbeli és időbeli művészetek. Térbeliek az építőművészet, a festőművészet és a szobrászat. Azért nevezzük térbelieknek ezeket a művészeteket, mert alkotásaiknak : a festménynek, szobornak v. épületnek térbeli kiterjedettsége van. A többi művészet alkotásainak hatása bizonyos időbeli folyamatosságból alakul ki : a zenét végig kell hallgatnunk, a könyvet el kell olvasnunk, a táncot, színdarabot v. filmet végig kell néznünk. Öt időbeli művészet van tehát : zene-, irodalom-, tánc-, szín- és filmművészet. Összesen tehát nyolc művészetet ismerünk. A felsorolt időbeli művészetekkel kapcsolatban a következőket kell megjegyeznünk. A művészi zenéhez hozzátartozik az ének is, természetesen nem az ének szövege, hanem a melódiája. Az irodalomból csak a költői irodalom sorolható a művészet körébe, viszont költői irodalom alatt éppen úgy értjük a novella- és regényirodalmat, valamint a színdarabok szövegét is, mint a verses műveket. Nem tartoznak ellenben a művészethez általában a tudományos és szakirodalmak termékei. A tánc, mint művészet, csak a pantomimszerű, tehát érzéskifejező produkciókat foglalja magában, nem pedig az úgynevezett szalóntáncokat és artistatáncokat. Sajnos, a filmművészet mai átlagos színvonala olyan alacsony, hogy ma még csak egyes, kivételes alkotásait lehet a művészethez sorolni. Színpadművészet alatt tulajdonképpen a színpadi beállításnak és rendezésnek a művészetét értjük. Maga a színészi munka éppen úgy, mint a zenei előadás, tulajdonképpen csak másodlagos produkció és csak ritkán emelkedik az igazi alkotás színvonalára. A művészethez soroljuk az iparművészet valamennyi formáját is, mint alkalmazott művészeteket. A rajz és mindennemű grafikai művészet a festészet körébe sorolható.
Forrás: Tolnai Nagylexikon