Tudomány a középkorban. A filozófia és a hét szabad művészet (miniatúra a Hortus Deliciarumból, 12. sz.)

Ált. különbséget tesznek a ~, ill. a különböző tud.-os diszciplínák, más néven szak~ok között. A mai felfogás szerint az egyes ~okat tárgyterületeik (mit kutatnak? – pl. az élő természetet) és módszereik (pl. empirikus) szerint különítik el egymástól. Ugyanakkor minden ~ra alkalmazhatók a következő ismérvek: 1. a megalapozásra való irányultság, azaz a tudásnak (→episztémé) és a puszta vélekedésnek (→doxa) a megkülönböztetése; 2. a racionális érvelés; 3. a tények tapasztalati igazolhatósága v. cáfolhatósága, ill. ennek interszubjektív elismerése a tudósközösség részéről. A ~ azzal az igénnyel lép fel, hogy a dolgokat olyanoknak mutassa be, amilyenek azok valójában. – A ~ önmegértése a történelem különböző korszakaiban más és más alakot öltött. Pl. Arisztotelész, aki elsőként látta be egy mindenki számára mindenkor érvényes ~meghatározás lehetetlenségét, a ~okat elméletiekre, ill. gyakorlatiakra választotta szét. Az elsőhöz tartozik a matematika, a fizika és a teológia (később a logika és az etika), a másodikhoz pl. a politika és az orvostud. A középkorban a →skolasztika a ~okat magukban foglaló „szabad művészetek” (→artes liberales) mellett a technikai ügyességen alapuló tudásnak (artes mechanicae) is fontos szerepet tulajdonított. Az újkortól napjainkig haladva fokozatosan születtek meg és váltak el egymástól a modern természet~ok (→fizika, →csillagászat, →kémia, →földtan, →biológia), amelyek fő feladata az →anyag különböző megnyilvánulásainak tanulmányozása. Alapvetően a természet~ok eredményeire és a technikai gyakorlat tapasztalataira támaszkodik a →műszaki tudomány. A 19. sz.-ban önállósultak a →szellemtudományok, és kialakultak az emberi csoportok és társadalmak összefüggését és működését vizsgáló modern társadalom~ok (→szociológia, →szociálpszichológia, →politikatudomány, →közgazdaság-tudomány, →demográfia, →néprajz, →szociálantropológia, →jogtudomány, →szociolingvisztika, →történettudomány stb.). A ~ok rendszerében a →matematikát újabban olyan ~ágként értelmezik, amely nem tartozik sem a természet-, sem a társadalom~ok közé. A 20. sz. végén megfigyelhető a különböző ~ok továbbfejlődése, határterületeik összeolvadása (interdiszciplínák megjelenése) és a technikával egybekapcsolódott ~ok iránti szkeptikus hangok felerősödése is.

Tudomány – A mai értelemben vett tudomány a maga módszertani, in­téz­ményi hátterével alapvetően modern jelenség, noha egyes elemei jóval ko­rábban megjelennek: Kínában, a folyammenti kultúrákban (technikai, ma­te­ma­tikai ismeretek felhalmozása) és a görög–római antikvitásban. A 16–17. sz. folyamán az antik természetfilozófia iránt feltámadó érdeklődés, a re­ne­szánsz mágia gyakorlati orientációja, a kísérletezés technikájának ki­a­la­ku­lása, bizonyos mesterségek (pl. haditechnika, mezőgazdaság, hajózás, len­cse­csi­szolás) tudásanyagának növekedése, valamint a mesterségekben fel­hal­mozott ismeretek hozzáférhetővé tétele a könyvnyomtatás által, a ter­mé­szetről való gondolkodás új, az arisztotelianizmustól élesen eltérő, ma­te­ma­ti­zált, ám a természetrajzi és természetfilozófiai hagyománytól csak fo­ko­za­tosan elkülönülő típusát teremtette meg. Ezt az átalakulást szokás »tu­do­má­nyos forradalomnak« nevezni. Önálló társaságok, akadémiák szerveződtek. Tagjaikból létrejött a tudós mint foglalkozás. – Az ismeretek mennyiségi fel­hal­mo­zódásával lehetetlenné vált, hogy egy-egy tudós minden tudásterületet áttekintsen; a 18. sz.-tól megkezdődött a tudományok specializálódása, a sa­já­tos fogalomkészletekkel, módszerekkel és instrumentáriumokkal ren­del­kező szaktudományok kialakulása. A 20. sz. közepére a tudomány a nagyipari termelés számos jellegzetességét vette fel, mind méretében (»Nagy Tu­do­mány«), mind működési mechanizmusában.