TERMÉSZETTUDOMÁNY:

Természettudomány

Az a tudomány, amely a természet összes tárgyait és jelenségeit minden irányban, teljesen és tökéletesen iparkodik megismerni. A T. tárgyai a természet tárgyai és jelenségei összességükben és részleteikben mostani állapotukban, eredetükben és fejlődésükben. Az egyes tények és folyamatok megfigyeléséből kiindulva igyekszik egyetemes törvények megállapítására jutni. Az ilyen fajtájú megismerés iránti vágyódás tulajdonképpen abban a minden logikai gondolkodás alapját tevő kauzalitásban, vagyis az okozatosság elvében gyökerezik, amely arra ösztönzi az emberi értelmet, hogy minden jelenségnek eredő okát fürkéssze. Ha két jelenségnek szabályosan ismétlődő megnyilvánulását látjuk, ebből azt következtethetjük, hogy azok egymással okozatilag összefüggnek. Ez az indukció útján nyert következtetés bizonyossággá lesz, ha sikerül kimutatnunk, hogy az egyik jelenségnek mesterségesen megváltoztatott lefolyása maga után vonja a másik jelenségnek megfelelő módosulását. Ily módon a T. -nak tapasztalati úton sikerül megállapítani olyan természeti törvényeket, amelyek bizonyos folyamatoknak bizonyos más folyamatoktól való okozatos függését mondják ki. Ezeket a tapasztalati törvényeket azután a T. általánosabb törvényszerűségekre törekszik visszavezetni akképen, hogy a bennük megnyilatkozó közös jellemvonásokat föltevésekkel (hipotézisekkel) egymással összeköttetésbe hozza. E föltevések megerősítését vagy megdöntését az a további eljárás teszi lehetővé, hogy a feltételezett törvényből dedukció útján további következtetést vonnak le és megvizsgálják, hogy egybehangzanak-e ezek a következtetések a tapasztalati tényekkel. Igy példáúl a szabadesésnek empirikus, vagyis tapasztalati úton megállapított törvényei, valamint a bolygók mozgásának Newton gravitációs törvénye alapján megfigyelések és számítások útján megállapított törvényei a testek vonzásának föltételezett egyetemes okára vezethetők vissza. Az ilyen általános föltevések értéke abban van, hogy lehetővé teszik valamely tudományág tartalmának kevés rövid tételben való összefoglalását s ezekből a megfigyelt tények, mint szükséges következmények folynak. Minthogy a T. az összes természeti tárgyakat és jelenségeket felöleli, azt nagy terjedelménél fogva a külön tudományágak egész sorozatára kellett felosztani. Régebben a T. -t csak leíróra és magyarázóra osztották föl; az előbbi foglalta magában a zoológiát, botanikát és mineralógiát, az utóbbi a fizikát és kémiát. Az előbbi csoportot természetrajznak, az utóbbit természettannak nevezték általában. Ez a csoportosítás azonban nem helytálló, mert a T. -nak egyik ága sem szorítkozhat pusztán a leírásra. Sőt a közönséges értelemben, de tévesen leírónak nevezett T. -ok is igyekeznek empirikus és kísérleti úton törvényszerűségeket kutatni és megállapítani. Ha azonban arra az álláspontra helyezkedünk, hogy az okozati összefüggés bizonyos fokig mindig föltevés marad s a valóban empirikus megállapítások mindenütt csak a tények sorozatát adják, akkor ebben az értelemben a T. egyik ága sem terjed túl a leírás határán s éppen ezért Kirchhoff a mechanikának, vagyis a legexaktabb T. -i ágak egyikének feladataként a természetben végbemenő mozgások teljes és a legegyszerűbb módon való leírását jelölte ki. Helyesebben lehet tehát felosztani a T. -t általánosra, amely az anyagok sajátságainak és mozgásának törvényeit kutatja, úgy amint azok a természetben megfigyelhetők (fizika, kémia) és speciálisra, amely bizonyos természeti tárgyakon fölismerhető törvényszerűségek kutatására szorítkozik (asztronómia, geológia, biológia). De ez egyes ágak kutatása is már olyan terjedelmet öltött, hogy lehetetlen valakinek csak egynek is teljes ismeretén uralkodnia, miért is újabb specializálódás szüksége következett be. Igy az asztronómia voltaképen a fizika önállóvá lett ága; a geológia magában foglalja, mint különleges ágakat, a dinamikai és történeti földtant, a földrajzt, geognóziát a mineralógiával, a biológia a zoológiát és botanikát, amelyek ismét morfológiára és fiziológiára s az e kettőre támaszkodó szisztematikára oszlanak. A biológiának egy más külön ága az anthropológia az ethnológiával és szociológiával. A természeti törvények kikutatásának terén az egyes ágak nem haladtak és nem is haladhattak előre egyenlő eredménnyel. Legmesszebb ért az asztronómia, valamint a fizika és kémia egyes részeiben, mert ezeknek viszonylag egyszerű jelenségekkel van dolguk és kutatásaiknál bőven és eredményesen alkalmazhatják a kísérletezést. Éppen ezért ezek az ágak már igen fontos és igen nagy mértékben általános érvényű törvények megállapítására jutottak, mint pl. az erő megmaradásáról, az anyag meg nem semmisüléséről szóló törvények kimondására; e törvények szigorúan matematikai formulázása lehetővé teszi e tudományágaknak, hogy megfigyeléseik pontosságát számításokkal ellenőrizzék. Ezért a T. ez ágait exakt T. -oknak mondják ma. A geológia és biológia ezzel szemben még azért nem mutathat föl hasonló határozott általános érvényű eredményeket, mert sokkal több és változatosabb, egymást föltételező, támogató v. akadályozó jelenséggel kell dolgoznia, amelyeket nem lehet oly egyszerű módon kísérletileg egymástól külön választani; de azért sem, mert e tudományágak tárgyai és jelenségei bizonyos történeti mozzanatokat is foglalnak magukban s az őskorban lefolyt fejlődési folyamatokat vagy nem figyelhetik már meg, vagy csak hézagos tanujelekre támaszkodhatnak. Mindenesetre a T. -nak ezen ágai is nagy haladást tettek az újabb időben. A biológiára nézve lényeges, termékeny hatással volt két új kutatásirány, a fejlődéstan és a fejlődésmechanika, amely a fejlődéstani kutatásokba is bevitte a kísérleti módszert. A T. -ban még megkülönböztetjük az elméleti v. tiszta T. -t, amely minden mellékes cél nélkül egyedül a természeti jelenségek törvényszerűségeinek kutatására szorítkozik, s az alkalmazott v. gyakorlati T. -t, amely a T. eredményeit bizonyos gyakorlati célra használja fel; ilyenek pl. az orvostudomány, a gyógyszerészet, a műszaki tudományok, a technikai kémia, az erdő- és mezőgazdaságtan stb.
Forrás: Révai lexikon