
A társadalom
Előszó
A munka, melyet ezennel közrebocsátunk, több szerző együttes munkásságának eredménye. A feldolgozandó anyag nagysága és különneműsége ugyanis kivánatossá tették, hogy az egyes részeket szakemberek dolgozzák ki. Így a szigoruan szociológiai részek összeállítására dr. Tegze Gyula vállalkozott; a nemzetgazdasági részt dr. Heller Farkas dolgozta ki, míg a mai családdal, a joggal, valamint politikával foglalkozó fejezeteket dr. Máday Andor, dr. Meszlény Arthur és dr. Ferenczy Árpád írták meg. A munka tervezeténe megállapítását, a munkatársak kiválasztását és a mű egységességének gondozását Stein Lajos, a magyar születésű berni egyetemi tanár végezte, dr. Tegze Gyula kecskeméti jogakadémiai igazgató köreműködésével. A szerzők a műben szigorúan tárgyilagos alapra helyezkedtek, minden politikai irányzatot kerülve. Az igazságot, bárhol is találták, elfogadták, míg pártirányzatokat, ha még oly tetszetős alakban is jelentkeztek, kérlelhetetlenül mellőzték.
Tartalom
I. kötet
Bevezető
A mű célja, feladata 1
A társadalom fogalma 3
A társadalmi jelenségek törvényszerűsége 6
A társadalmi törvények jellege 8
A társadalomtudomány fontossága és feladata 11
Állalati társadalmak 15
Társadalomtudományi elméletek és rendszerek 24
Az ókor 25
A középkor 31
A renaissance 38
A monarchomachok 45
Az államregények 49
A természetjogi írók 53
A bölcselők 61
Történeti iskola 64
Theokratikus felfogások 68
Pozitivista írók 68
Nemzetgazdaságtani írók 72
Szocialisztikus rendszerek 73
A szociológia mai állása. Írta: Stein Lajos 79
Társadalmi lét és társadalmi működés
A társadalom tartalma 91
Társadalmi kötelékek és kapcsok 91
A társadalom anyaga 105
A népesség. Írta: Heller Farkas 105
A népesség száma 105
A népesség összetétele 106
A népesség törvényszerűsége 107
A népesség elszaporodása 108
A népesség hullámzása 109
A népesség hullámzásának okai 120
A népesedési probléma 122
Malthus elmélete és annak kritikája 125
A népsűrűség 131
A népesség összetételének hatása a társadalom életére 133
A kultúra hódításai 138
A társadalom szellemi alkatelemei 149
A társadalmi lélek 149
Tömegpszichológiai jelenségek 160
A hit világa: a hagyomány 164
Az értelem uralma: belátásból fakadó szellemi közösség 169
Társadalmi szervezkedés 173
A társadalom összetétele és tagozódása 173
A társadalom és az egyén 174
Társadalmi alakulatok 179
A társadalmi szevezkedés kezdetei 184
Települési intézmények 186
Gazdasági szervezetek 194
Fajfenntartási szervezetek 197
Egyházi intézmények 204
Jogi és politikai szervezet 208
Az állam 208
Az állam fogalma 208
Az állam elemei 213
Az alkotmány 220
Államkapcsolatok. Államélet az emberiség körében 221
Államformák és kormányformák 228
A főhatalom önkorlátozása az alkotmányban 243
Az állam szervezete 246
A pártok 271
Társadalmi működés 273
Társadalmi működés 273
Érzelmi társadalmi tevékenység. A tömeg cselekvése 284
Szervezett társadalmi cselekvés 290
Egyéni tevékenység 297
Erkölcsi tevékenység 299
Hatalmi törekvések 302
Művészi ténykedések 304
Társadalmi képződmények 305
A nyelv 305
A nyelv jellege 305
A nyelv módosulása: a hangváltozás 308
A nyelv kialakulása és a jelentésváltozás 311
A nyelv fejlődése 315
Szokás és erkölcs 318
A szokás fajai 320
Az erkölcs 322
Az erkölcsi szabályozás 324
A vallás 326
A vallás fogalma 326
A vallás társadalmi jellege 328
A vallás tartalma 331
A vallás szerepe 332
A jog 333
A jog fogalma és jellege 333
A jog alanyi értelemben 335
A jog szabályozó működése 336
Különböző jogok 340
A jog megtorló működése 342
A művészet 343
Heller Farkas: A gazdasági élet lényege, tényezői és társadalmi szervezete. 345
Bevezető 345
A gazdasági élet tényezői 350
A gazdasági élet társadalmi szervezkedésének csirái 360
Összefoglalás 381
II. kötet
Társadalmi fejlődés
Társadalmi fejlődés 385
Külső fizikai tényezők 389
A kültermészet hatása 389
A lakosság szaporodása 394
Idegen társadalmak 394
Belső tényezők 395
A faj 395
A szellemi környezet 396
A nagy ember: a lángész 397
A társadalmi fejlődés menete 398
Heller Farkas: A gazdasági élet társadalmi szervezetének fejlődése 412
Az ősi közületek gazdasági tevékenysége 412
Az állandó letelepülés 416
A családi gazdaság 420
Nagyobb gazdasági kapcsolatok a családi gazdaság alapján 428
A városi gazdaság 432
A pénz 449
A család és a házasság intézményének fejlődése 456
A vallásos érzület fejlődése 472
Az erkölcs fejlődése 484
A jog fejlődése 494
A politikai hatalom kifejlődése 514
A társadalmi fejlődés összefoglalása 524
A társadalmak egymásutánja 524
Társadalmi típusok 531
A társadalmak beosztása 533
A jelenkori társadalom
Heller Fakras: A kapitalizmus kifejlődése és áttekintése 537
A kapitalizmus keletkezésének tényezői 538
A kapitalisztikus termelés jellege 544
A manufaktura 547
A vállalat 550
A magánvállalkozási rendszer feltételei 556
A termelés eredményének szétosztása 558
Összefoglalás 567
Máday Andor: A család átalakulása és a feminizmus 571
Bevezető 571
A család átalakulása a jelenkorban 573
A régi család 573
A modern család keletkezése 575
A család működési körének összezsugorodása 577
A család terjedelmének csökkenése 580
A család jogi szervezetének átváltozása 583
A feminizmus 590
A feminizmus osztályharc-jellege 590
A feminizmus törekvései 592
A feminizmus sikerei 593
A magyar feminizmus 595
A jövő 596
Meszlény Artur: A mai jogi élet 599
Magánjog 601
Személyjog 607
Családjog 610
Örökösödési jog 613
Dologjog 615
Kereskedelmi jog 620
Perjog 621
Büntetőjog és eljárás 625
A jog jövendő fejlődése 632
Ferenczy Árpád: Nemzetközi jog 635
Ferenczy Árpád: A modern politikai élet 641
Írott alkotmányok 648
Történeti alkotmányok 651
Engedélyezett alkotmányok 655
Heller Farkas: A gazdasági élet továbbfejlődése a kapitalizmus hatása alatt 658
A kapitalizmus további térfoglalása 659
A kézmű hanyatlása 662
Az üzemkoncentráció 664
A gazdasági individualizmus 667
A gazdasági szabadság hátrányai 670
A kartellek és trösztök 671
A szociálpolitika szüksége 673
A törvényes munkásvédelem 681
Betürendes név- és tárgymutató 693
Külön mellékletek jegyzéke
A születési szám alakulása 1840-1900-ig. Színes műmelléklet 112
A tüdővészhalandóság és a lakások zsúfoltsága közti összefüggés Budapesten - Az anyagi helyzet és a gümőkórhalandóság viszonya Németországban 116
A halálozási szám alakulása 1840-1900-ig. Színes műmelléklet 120
Primitív szerszámok 140
Cölöpökön épült falu a Filippi-szigeteken. Színes műmelléklet 142
Szikla-sirok Stöckheim mellett Poroszországban. Színes műmelléklet 144
A tanya 188
Egy város fejlődése 190
Munkácsy Mihály: A sztrájk 288
Buddhista templom belseje 330
Eszkimókunyhó belseje 352
Primitív népek lakásai I. 416
Primitív népek lakásai II. 416
A nagyszebeni Roland-szobor - Céhláda 444
A lipcsei vásár 1830-ban. Színes műmelléklet 448
A világ aranypénzei 452
A párisi tőzsdeépület 620
A főbb parlamentek épületei 640
Az esseni Krupp-gyár 664
A hamburgi szabad kikötő raktárházai 664
A Wertheim-féle áruház Berlinben 666
A foglalkozás befolyása a gümőkórhalandóságra - A kezdvezőtlen munkafeltételek és életviszonyok helye a gümőkórra hajlamositó tényezők között 680
Ingyenes hírdetési lehetőség mindenki számára!