
Ismertető:
Már foglalkozánk a jelen könyv kidolgozásával, midőn XIII. Leónak 1883. évi augusztus 15-éről kelt, de Luca, Pitra és Hergenröther bíborosokhoz intézett jelentőséges irata a valódi történelmi tudomány kívánalmairól nyilvánosságra jutott. Ez a nyilatkozatok egész sorát foglalja magában, melyek csattanósan kifejezik a mi nézeteinket és szándékainkat, és a melyeket művünk jellemzéséül kivonatban itt közölni szándékozunk. A sz. atya annak a fölsorolásával kezdi iratát, hogy "ugyanazok, kik az egyházat és a pápaságot gyanússá és gyülöletessé akarják tenni, nagy erővel és ravaszsággal támadják mag a keresztény kor történelmét", még pedig "oly ravaszsággal és csalfasággal, hogy ők azokat a fegyvereket, melyek az igazságtalanság leálczázására igen is alkalmasak volnának, arra használják, hogy igazságtalanságot kövessenek el".
Tartalom
|
A kiadó társulat előszava |
|
|
Általános rész |
|
|
Előszó az első három kiadáshoz |
|
|
ELőszó a negyedik kiadáshoz |
|
|
Előszó a hatodik kiadáshoz |
|
|
Előszó a nyolczadik kiadáshoz |
|
|
A keresztény őskor |
|
|
Előleges megjegyzés |
3 |
|
Az új-szövetség történeti könyvei ellen való támadások |
5 |
|
Jézus élete és csodáinak története ellen való támadások |
15 |
|
Az őskereszténységnek és az egyház legrégibb történetének hamis föltüntetései |
38 |
|
A katholikus és protestáns történetírás a keresztény ókorról |
38 |
|
A magdeburgi czenturiátorok és utódaik |
41 |
|
Az egyház történetének 18. századbeli protestáns írói |
52 |
|
A tübingai Bauer-féle iskola |
60 |
|
A tübingai Bauer-féle iskola és követői |
68 |
|
A jelenkori orthodox protestánsai |
76 |
|
A socialismus történelmi fölfogása |
85 |
|
A keresztény őskorról mondott történelmi hazugságok népszerűsítése |
97 |
|
Sz. Péter primátusa és Rómában való tartózkodása |
106 |
|
Középkor |
|
|
A pápaság és ellenfelei: Macchiavelli. A protestánsok |
119 |
|
A »csaláson és hamisításon épült pápaság« |
131 |
|
A pápaság »korláttalan hatalma« |
138 |
|
A pápa és az Antikrisztus |
142 |
|
A »rossz« pápák |
155 |
|
Róma és a pápaság a tizedik században |
164 |
|
Johanna, az asszonypápa |
184 |
|
A pápaság és munkássága a történelemben |
189 |
|
VII. Gergely - IV. Henrik - »Kanossza« |
200 |
|
A pápaság és a Hohenstafok. Rőtszakállú Frigyes küzdelme IV. Adorján III. Sándor pápákkal |
215 |
|
A »sötét középkor« |
245 |
|
A papi nőtlenség - A szerzetesség és a kolostorok |
253 |
|
A katholikus egyház és a babona, különösen Németországban |
267 |
|
A bűbájosság és a boszorkányság |
290 |
|
Az egyházi inquisito és az eretnekek bűntetései |
311 |
|
Az albiiak |
319 |
|
A spanyol inquisitio |
322 |
|
Arbues Péter inquisitor |
337 |
|
Gleichen gróf kettős házassága |
344 |
|
A "reformáczió" korszaka |
|
|
A reformáczió történelmének szokásos föltüntetése |
360 |
|
»Reformátorok a reformáczió előtt«, »A reformáczió előfutárai« |
373 |
|
A tudományok és művészetek újjászületése |
379 |
|
A múlt gáncsolói |
389 |
|
Luther a német egyházi éneknek nem atyja |
416 |
|
Luther nem a »pad alól rántotta elő a bibliát«, ő a »németeknek nem az első bibliafordítója« |
441 |
|
A katholikus egyház nem tiltotta el a biblia olvasását |
452 |
|
Nem igaz, hogy »Luther előtt keveset, vagy éppen semmit sem prédikáltak németül« |
449 |
|
Luther nem teremtette az új-fölsőnémet nyelvet |
471 |
|
Luther a (német) »népsikolának« nem »alapítója«, »az iskolaügynek« nem »refomrátora« |
495 |
|
Forradalom - nem reformáczió |
499 |
|
Tetzel és »búcsus szekrénye« |
503 |
|
Luther és »nagy pártja« |
511 |
|
Luther a wormsi birodalmi gyűlésen |
518 |
|
A reformáczió »gyümölcsei« |
525 |
|
Az újabb kor |
|
|
Protestáns »türelem és lelkiismereti szabadság« |
538 |
|
A »Bertalan éje« |
539 |
|
Galileo Galilei |
556 |
|
Gusztáv Adolf Németországban. »Magdeburg földulása Tilly által« |
569 |
|
Történelmi hazugságok Schiller drámáiban. Előleges megjegyzés |
580 |
|
»Don Carlos« |
594 |
|
»Stuart Mária« |
596 |
|
»Az orleansi szűz« |
599 |
|
A jezsuiták és ellenségeik Németországban |
605 |
|
A jezsuiták »titkos utasításai« |
609 |
|
A »jezsuiták erkölcse« |
632 |
|
Gury atya erkölcstana |
635 |
|
A jezsuiták »föltétlen engedelmessége« |
639 |
|
A jezsuiták »A czél szentesíti az eszközt« |
644 |
|
A »czél szentesíti az eszközöket« |
648 |
|
A jezsuiták mint gyóntatók |
652 |
|
A Jézus-társaságok megszüntetése |
655 |
|
»Daun szentelt kardja« |
665 |
|
Egy hamisított pápai bulla a legújabb időből |
678 |
|
A katholikus egyház és a forradalom |
686 |
|
Forradalmak a katholikus és a protestáns országokban |
699 |
|
A belga munkások forradalma 1886-ban |
708 |
|
Magyarországi rész |
|
|
Bevezető |
723 |
|
Régibb lakosok-e hazánkban a romänek (vagy oláhok) a magyaroknál? |
724 |
|
A keleti egyház hívei voltak-e először a magyarok? |
730 |
|
Melyik országhoz tartozott a felvidék a XI. és XII. században? |
735 |
|
Mindig a magyar király nevezte ki a főpapokat? |
742 |
|
Ki és mi volt a várnai csatavesztés? |
750 |
|
Kik hozták a lutheránusok megégetését parancsoló törvényt? |
761 |
|
Balvélemények a hitújítás terjedéséről és hatásairól |
775 |
|
Miféle történetre tanítják a magyar ifjúságot? |
791 |
|
Név- és tárgymutató az általános részhez |
815 |
|
Név- és tárgymutató a magyarországi részhez |
846 |
Ingyenes hírdetési lehetőség mindenki számára!